PPR

People, Performance, Results

Elv:

A People, Performance, Results eszköztár egy alkalmazás, amely során egy olyan rendszer kiépítésére van lehetőség, ahol a felsővezetőség meghatározott céljai a szervezet minden egyes részlegét átitatják és minden egyes ember személyes céljában megjelennek írásban lefektetett pszichológiai kontraktusok alapján.

Ez nagy hatásfokkal juttatja el a vezetőség vízióját a legalsó szintekre is, biztosítva az erőfeszítések közös irányát illetve egy még koherensebb cégkultúra kialakítását.

Mindezt úgy, hogy az emberek lojalitása és motivációja nő valamint energiáik összege jelentős felhajtóerőként jelenik meg a cég teljesítményében.

Technika:

A legfelső szintű vezetés meghatározza a vízióját, amit területekre és kvantifikálható célokra bont, s megállapodik az egy szinttel alatta működő és hozzá tartozó vállalati réteggel ezen célok elfogadásában, amelyekhez az alsóbb réteg a saját szintjére lebontott alcélokat fogalmaz meg, ugyancsak kvantifikálható módon egy adott időtartamon belüli teljesítésre.

Ez biztosítja a célok fentről lefele való konzisztens áramlását és merhető célokként való megjelenését.

Ezzel párhuzamosan a hierarchia többi szintjein dolgozó alkalmazottak is megfogalmaznak fejlődési irányokat, amik lehetnek kompetenciafejlesztések vagy karrierutak is. Ebben a felső szintnek kell támogatni őket, amennyire a lehetőségek engedik. Konszenzus, megállapodás, kölcsönös érdekképviselet…ezek a kulcsszavak.

Általában a negyedéves intervallum a standard, de ettől el is lehet térni a vállalat specifikus igényeinek megfelelően.

Az eszköz bevezetésének legfontosabb hozadéka: a célok lefektetése kölcsönös dialóguson és konszenzuson alapszik.

Vegye fel velünk a kapcsolatot most! +36 70 281 6777

Kapcsolat